Titkok és Vallomások

Rengeteget gondolkodtam vajon hogyan kezdhetném el a soraimat,hiszen ilyenkor talán egy frappánsan kigondolt,vagy szimplán a képzeletre bízott műben reménykednek sokan,de itt nem lesz sem kitalált főhős,sem egy romantikus dráma,legfőképp egy elképzelt történet sem.Szeretnék pár sort írni,hogy mégis tisztában legyünk mivel szeretnék foglalkozni! Leszögezem,nem vagyok író és talán így lesz a legőszintébb az alkotásom,persze,ha nevezhetjük annak.Szeretnék rávilágítani a mai kapcsolatokra.Kapcsolat…Igen összetett kifejezés. Felvetül a kérdés,mit is értünk kapcsolatok alatt?Legyen az család,barátok,párkapcsolat,vagy csak szimpla egyéjszakás kaland,anyagi függés.Számos dolgot hívunk kapcsolatnak,ami tulajdonképpen a mindennapjainkat határozza meg,de gondolkodjunk el egy picit.Tudom jól ebben a rohanó világban ritkán fejtegetünk okokat és miérteket,talán épp ezért van ennyi boldogtalan ember.Mert ismerjük el ez a szomorú valóság.Kezdve az otthon robotoló háziasszonyoktól,akiknek felüdülés csupán elmenni a közértbe pár dologért,ami olykor szükségtelen,csupán az otthonról való kimozdulás,illetve maga a tudat,hogy emberek között lehetnek.Folytatnám a házassággal.Minden nő csodás esküvőről álmodik,fényűző ruhával és csodás nászúttal.Sokaknak ez sikerül,mivel szerelemből kötelezik el magukat,de kanyarodjunk vissza az első pontra.

Az első időszak csodálatos,igazi rózsaszín felhő,szépen lassan fejtegetjük a másikat,próbáljuk a legjobb formánkat hozni.Hosszú vad éjszakák,esti közös filmnézések,andalgás egy téli hideg estén egy pohár forró csokival. Aztán valami történik.Legyenek azok hónapok évek,vagy akár évtizedek.Valami kezd megváltozni.Időközben már egy családmodellről beszélünk,ahol jelen vannak a gyerekek.Megváltoztatja mindennapjainkat. Mostmár nem a vad éjszakák és a közös programok kerülnek előtérbe,hanem a szerelem közös gyümölcse.Ne is tagadjuk,ekkor minden megváltozik.Vannak akik olyan szerencsés helyzetben érezhetik magukat,hogy számíthatnak szülői segítségre.Legyen az érzelmi,vagy anyagi vonzatú.Viszont vannak akiknek ez nem adatik meg.Ilyenkor mégnehezebb lesz minden.Kiskoromban sokat mondták a szüleim „Amit ki tudsz bogozni,ne vágd ketté”.Persze én ezt akkor még nem értettem.Feltettem a kérdést magamnak,miért töltsek órákat valami kibogozásával,amikor egyszerűen el is vághatom,hiszen így sokkal könnyebb.Ők ezt máshogy értették.Később mindent megértettem.Sajnos hiába értettem meg,időközben ők ezt elfelejtették és azt is,amire engem tanítottak hosszú éveken át,annak most ők pont az ellenpéldáját mutatják nekünk.Amolyan szerelem gyermek voltam,legalábbis édesanyám mindig ezt mondta.Túl hamar,és talán nem is a legjobbkor születtem.Kiskoromban a nagypapámat tekintettem amolyan képregénybeli hősnek,aki erős,senkitől sem fél és mindent megcsinál.Ő volt a példaképem.Múltidőben.Sajnos már nem mondhatom ezt el neki.Túl hamar…Mindig túl hamar,vagy túl későn cselekszünk és minden túl hamar vagy túl későn történik.És ez a mi hibánk.Mert kérdezzük meg magunktól”Teszünk valamit a boldogságunkért,és a társunk boldogságáért?” Azt hisszük minden rendben van.Hazaérünk munkából,ledobjuk a táskánk,adunk egy puszit a szerelmünknek,gyorsan összekészülünk ismét a másnapra,hiszen a fejünkben már a másik nap jár,az újbóli mókuskerék és nem figyelve a társunkra elmélyedünk a saját kis világunkban és problémáinkban. Itt valami elromlott.Már nem Mi vagyunk ,hanem Én,vagy Ő. Elfelejtük honnan indultunk el együtt és talán a másik érzéseit és mivoltát is.Ez tudatosul bennünk,ám akkor már lehet túl késő. Lehet a másik,a mi életünk,a mindenünk,réges régen az orrunk előtt,a tudtunk nélkül,csupán a hanyagságunk,a figyelmetlenségünk,a meg nem adott érzelmek miatt új vizekre eveztek és keresik az alkalmat és szavakat,hogy ezt közöljék velünk. A szívünk mélyén mi is érezzük,hogy nincs minden rendben,ám próbálunk nem vészmadarak lenni és csak nyugtatjuk magunkat,hogy majd minden rendben lesz idővel…

De nem…Már semmi nem lesz rendben.Kihűltek az érzések,elmúlt a borzongás,elmúlt a tisztelet,egy dolog ami összekötheti őket,a gyerekek és a megszokás.Vehetünk virágot,vihetünk haza drága ékszert,de ez már semmin nem változtat.A drága csillogó ékszertől a szív nem fog újra hevesebben verni a puszta látványára is.A kérdés ilyenkor „Na de mi lesz a gyerekekkel?” Egy gyermek ilyenkor sérül. És itt se ámítsuk magunkat,hogy nem.Az egyik félnek távozni kell.Szimpla hétvégi anyuka vagy apuka lesz.Nem lesz ott a a közös vacsorákon és a régi kirándulások is elmaradnak,a gyermeket érintő dolgok rendszerint vitába fulladnak.Mint írtam egy gyermek ilyenkor sérül.Ez csak a szülőn áll,hogy mit tesz ennek érdekében,hogy elkerülje.Az én példámból kiindulva a legrosszabbat választottam.Dühös voltam az egész világra,a pokolba kívánta,hogy megszülettem,de a lelkem mélyen megkönnyebbülést is éreztem,hiszen tudtam,hogy véget ért a sok évnyi pokol. Sokmindent láttam és tapasztaltam amit egy gyereknek nem kellett volna.Mára ezek rossz emlékek lettek,de örökre nyomot hagytak bennem.Hosszasan sorolhatnám az elkövetett hibáim.Talán a lázadás késztetett minderre. A szüleim mindig azt mondták,hogy tanuljak,mert sokra vihetem. Igen…Vihettem volna.De én a rossz utat választottam egy rossz társasággal.Meggyűlt a bajom a rend őreivel,a jegyeim leromlottak,az italt és a dohányzást sem vetettem meg és számos sekélyes és üres kapcsolatom volt,ahol mindig azt kerestem,hogy boldog lehessek.Mindezt tizenéves fejjel persze nagyon frankó dolognak gondoljuk,de egyáltalán nem volt az.Megkeserítettem a szüleim napjait és azokét is akik szerettek.

Aztán egy nap jött Ő. Ő aki megváltoztatott mindent. Igazi szerelem volt és minden igazi volt benne.Felhagytam az akkori életemmel,hiszen tudtam,ha nem teszem,őt is elveszítem. Mint az elején írtam,jött a rózsaszín köd,am megvakítja az embert és valami láthatatlan szemellenzőt tesz ránk.Furcsa dolog ez. Hosszú hosszú éveket át hűségesen és odaadással,a legjobb és legrosszabb percekben mellette voltam és ő is mellettem.Nagyon sok nehezségen verekedtük át magunkat és rengeteg idejébe telt,amíg megértette velem,ha folytatom egy amerikai filmbe illő gangszter életet itt a vége.És én felfogtam.Tiszta volt minden és világos.Már nem haragudtam a szüleimre,nem volt bennem düh és lázadás.Megnyugodtam.Haladtunk előre a célunk felé.Közös lakás,szépen lassan csinosítgatás,aztán egy nagy kifújás,hogy igen megcsináltuk.És itt újra beleesünk egy hibába.A komfortérzet,a siker,a pénz.Ezek az érzések erősödnek fel bennünk.Tudniillik Angliában történt minden.Egy gyönyörű kisváros szívében éltünk,jó munkhellyel,biztos jövedelemmel és egy csinos kis lakással,illetve két bankkártyával.Talán mindez volt a baj.Elfelejtettük kik vagyunk,honnan indultunk el és miket vétettünk a múltban.Éltünk egy életet,ami nem a miénk volt,amit kölcsönkaptunk egy időre,de nagyon jó szerepet játszottunk benne. Mindig hazahúzott a szivem és ezt Ő érezte is,Egyre kevésbé foglalkoztatott az ottani élet,hiszen édesanyám is akkor adott életet a kishugomnak,amikor már új életet élt,egy új emberrel. Örültem,szivemből örültem neki. De szomorú is voltam.Nem lehettem ott amikor a testvérem megszületik,nem foghattam a kezemben,csak telefonon értesültem,hogy jól vannak és,hogy gyönyörű.Itt valami megtört bennem.Folyton azon gondolkodtam,hogy vajon itt kell e lennem? Vajon ez az én életem? Nem..Nem az volt az én utam és ez be is bizonyosödött.Hosszú hónapok teltek el ridegen,a másikon átnézve,egy kényszer csókot odavetve.Mindketten éreztük,hogy ez haldoklik,de nem tettünk semmit.Nem hibáztatom amiért megcsalt.Azért hibáztatom,mert nem volt őszinte.Meghaltunk.Azon a napon amikor megtette,egy picit mindketten.Leginkább én.Pókerarccal és mérhetetlen higgadtsággal vettem tudomásul a tényt,mivel a harmadik fél a lakótársunk volt.Rezzenéstelen arccal és belül összetörve rendeltem meg a repülőjegyet.A repülő indulásáig csak zokogtam.Mindenki engem nézett,de ez érdekelt akkor a legkevésbé.Nem is tudom megfogalmazni mi kavargott akkor bennem

.Megértettem a szüleim miért váltak el.Világos lett minden.Velük is ez történt.Most a saját bőrömön tapasztaltam milyen a megszokásból működő kapcsolat,ahol már a szerelmet más váltja fel,de félünk lépni.Hazaérve a családom várt a repülőtéren.Édesanyám kezében a gyönyörű kishugom,akibe az első pillanatban beleszerettem.Éreztem a családom szeretetét,éreztem,hogy itt a helyem. Teltek a napok,hetek és egyre inkább kezdtem ismét összezavarodni.Nem találtam a helyem,nem tudtam itthon,vagy visszamenve lenne a jobb.Ismét a régi hibáimba estem.Antidepresszánsok,ital,töménytelen buli,és az ezzel járó egyéjszakás kalandok.Nem voltam önmagam.Tulajdonképp azt sem tudtam ki vagyok,mert jobb volt nem szembesülni vele. Egy napon zokogva ébredtem édesapám lakasában,mivel ott éltem,hiszen ő csak hétvégén volt otthon,nem sok vizet zavartam.Utáltam a munkám,utáltam élni és feltettem a kérdést,” mi lenne ha véget vetnék neki?” Megpróbáltam. Nem egy figyelemfelhívó kiáltás volt,hiszen mint említettem semmi és senki nem érdekelt.Az összes „dilidoki” álltal felírt többhavi adagú gyógyszerem beszedtem és mivel mindig is vodkaimádó voltam,ironikus módon megittam egy üveggel a végső tiszteletemre,de hogy biztosra menjek,pár mély vágást ejtettem a csuklómon,amit a mai napig takargatok.Egy anya mindig anya,hiszen valamit érezhetett.Még mielőtt elaludtam volna,felhívott.Nyugtatgattam,hogy semmi baj,és,hogy szeretem,de ő érezte,hogy semmi nincs rendben.Már csak arra emlékszem,hogy a hugom és a barátja illetve pár mentős rángat és a fürdőbe visz,nem igazán vettem tudomást a külvilágról,de hugom később megjegyezte,hogy „még ilyen helyzetben is bunkón beszéltél a mentősökkel”. Szégyelltem magam.Azért is amit tettem és azért is,hogy a hugomnak végig kellett nézni,ahogy épp megmentik az életem. Ezt követően persze beakartak dugni a pszichiátriára,de megtagadtam.Tudtam mi várna rám ott.Saját magam gyógyítgattam napról napra,és a családomból merítettem erőt.Talán mint amikor egy drogostól megvonják a dózisát és lecsökkentik a negyedére.Pokolian szenvedtem.Pokoli napok hetek és hónapok voltak ezek.Sokszor kívántam,hogy bárcsak édesapámra hallgattam volna és most nem egy ágyban fekvó,önsájnalattal teli senki lennék,aki idáig fajult……